A mai nappal jeles évfordulóhoz érkeztünk: a harminc évvel ezelőtt induló és immáron XVI. Országos Érembiennále megnyitását ünnepeljük. Városunk büszke gazdag művelődéstörténeti múltjára, hagyományaira és nem utolsó sorban rangos rendezvényeire. Jeles hazai és helyi éremművészeink kétévenkénti bemutatkozása, amely Ünnepi Heteink egyik fénypontja, ezúttal is örömmel tölti el gyönyörködni vágyó polgártársainkat és látogatóinkat. Ezért, mint Sopron város polgármestere nagy örömmel és tisztelettel köszöntöm a kiállító művészeket és a megjelent művészetszerető és pártoló közönségünket. Önkormányzatunk nevében hálás köszönetünket tolmácsolom mindazoknak, akik szellemi és anyagi támogatásukkal lehetővé tették sikeres múltunkra való emlékezést. Külön köszönöm a díjakat adományozó intézményeknek és magánszemélyeknek önzetlen támogatásukat. Ugyancsak köszönöm a fáradhatatlan Rendező Bizottságnak és a Soproni Múzeumnak, valamint a Képző és Iparművészeti Lektorátusnak mindazt a segítséget, amit a Biennálék színvonalas megrendezése terén nyújtottak. Egyúttal kérem minden eddigi támogatónkat, hogy a továbbiakban is szívügyüknek tekintsék a Biennálék sorsát. A sikeres jövőhöz városunk is igyekszik megadni minden segítséget. Terveinkben szerepel a Reipál Házat kulturális életünk egyik otthonává tenni, ahol állandó kiállítások mellett időszakonként bemutatjuk városunk gazdag éremanyagát is. Mindezek reményében a résztvevő művészeknek töretlen munkakedvet, sok sikert, magunknak pedig nagyszerű esztétikai élményeket kívánok.

Dr. Fodor Tamás
polgármester

 

Today we have arrived at a memorable anniversary: we are celebrating the opening of the 16th National Medal Biennial, a series launched thirty years ago. Our town is proud of its cultural historical past, its history and not least its prestigeous events. The two-yearly presentation of noted Hungarian and local medallists is one of the highlights of the Festive Weeks and fills my fellow town-dwellers and the visitors with joyful expectation. As the mayor of the city of Sopron, I have the honour and pleasure to welcome again and greet the exhibiting artists and our art-loving and art-patronizing public. On behalf of our local government, I express our heartfelt gratitude to all those whose spiritual and financial support enables us to recall a successful past. I must thank separately the institutions and private persons who have donated prizes for their unselfish support. I also thank the indefatiguable Organizing Committee and the Sopron Museum, as well as the Advisory Office of Fine and Applied Arts for their efforts to stage high-level Biennials. I am also soliciting all our previous supporters to keep cherishing the cause of the Biennials. Our city also tries to give every help to promote a successful future. It is one of our plans to turn the Reipál House into a centre of culture where the rich medal stock of the municipality could be displayed from time to time in addition to permanent exhibitions. With these hopes in mind I wish all participating artist unslackening work, much success and for the rest of us, excellent aesthetic experiences.

Dr. Tamás Fodor
mayor