XII. Országos Érembiennále, Sopron — hirdette a felhívás az elmúlt év őszén. A felhívás pedig ismét alkotói energiákat szabadított fel, ezúttal az államalapítás, Szent István személyisége jegyében.
Külön öröm, hogy a biennále „nagy öregjei" mellett a legifjabb alkotói nemzedék is nagy számban küldte be jelentkezését, alkotásait. Ezzel bizonyítva, hogy a soproni érembiennále továbbra is a szakma egyik legfontosabb fóruma, amin részt venni dicsőség. Sopron városa pedig büszkén tekint erre a rangos eseményre és büszke arra, hogy házigazdája lehet az Országos Érembiennálénak.
Szólni kell természetesen a rendezvény szervezőiről is, akik közül idén kiemelkedik a Képző- és Iparművészeti Lektorátus. A Rendező Bizottság nevében köszönet nekik a támogatásért. Ezenkívül köszönetünket szeretnénk kifejezni a támogatóknak és valamennyi művésznek, akik alkotásaikat küldték be a biennáléra.
Kívánok a művészeknek alkotói sikereket, a kiállításlátogatóknak tartalmas élményt Sopron város nevében.
Sopron, 1999. március 2.



Tengerdi Antal
alpolgármester

 

12th Hungarian Biennial of Medal Art — ran the summons last autumn. And the result was the new awakening of creative energies, this time in the sign of the foundation of the Hungarian state, the personality of St. Stephen.
It is a special pleasure for us that beside the "great seniors", a great number of the youngest artist generation is taking part and has sent in their works. This confirms that the Biennial of Medal Art in Sopron remains one of the most important forums of the branch, and that it is an honour to participate in it. And the City of Sopron is proud of being a host to the Hungarian Biennial of Medal Art.
We have, of course, to mention the organisators of the exhibition, of whom the Hungarian Arts Council occupies an eminent place. In the name of the Organizing Committee, we express our thanks for their support. And many thanks to the sponsors and all the artists who have sent in their works.
In the name of the city of Sopron, I wish all artists success in their future career, and the visitors of the exhibition an interesting experience.
Sopron, March 2nd, 1999



Antal Tengerdi
Deputy Mayor