A soproni Érembiennále idén negyedik alkalommal fogadja az ország jeles éremművészeit és alkotásaikat. Városunk művészetet pártoló és szerető lakosaival együtt örülünk annak, hogy éppen ez a reneszánszát élő, nagy hagyományokkal rendelkező művészeti ág kerül nálunk rendszeres bemutatásra, mely egyre szélesebb rétegekhez jut el, válik hozzáférhetővé számukra. Rendezvényünk nemcsak a bemutatást vállalja fel, de elő kívánja segíteni a műfaj fejlődését, támogatását is. Reméljük, hogy a kiírás kötöttségeit vállaló, itt bemutatott alkotások bizonyítják a megvalósítás változatos, sokszínű lehetőségét, orientálják a műfajt, példát mutatnak a kísérletezésekből.
A 80 művész által készített és kiállított 302 érem igazolja elvárásainkat. Soha nem vett még részt kiállításunkon ennyi alkotó, mint most, és nem volt ilyen széles skálájú az alkotások köre sem.
Úgy érzem, hogy az Érembiennále jó lehetőséget teremt a hazai alkotóművészek seregszemléjének, hozzájárul alkotásaik megismertetéséhez; városunk lakosságát, az ide látogató hazai és külföldi vendégeket pedig tájékoztatja, gyönyörködteti.
Városunk dolgozói, Tanácsunk és a Rendező Bizottság nevében köszöntjük a kiállító művészeket, a tárlat rendezőit és köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik e magas művészeti élményt nyújtó tárlat soproni megvalósításán munkálkodtak.

MARKÓ JÓZSEF
Sopron Város Tanácsának elnöke